Találatok a(z) ‘Termékízelítő’ kategóriában

Világkiállításon a Mirox

2010. január 21.

A Mirox 2010-ben is részt vett a frankfurti Heimtextil világkiállításon.

Nagy örömünkre a világ minden kontinenséről érkeztek érdeklődők cégünk standjára. Az idei év érdekessége, hogy csak és kizárólag az új, felső kategóriás textileket magába foglaló IMAGO kollekciónkat mutattuk be a nagyérdemű előtt. A stand stílusát nem taglalnám hosszan, hiszen az ott készített fotók magukért beszélnek. Előljáróban annyit árulnék el, hogy a stand mérete (közel 100 m2 ), valamint a megjelenített stílus és színvilág az összes látogató elismerését kivívta! Ennek köszönhetően nagyon sok érdeklődővel találkoztunk a négy nap alatt. A látványos és extravagáns standunknak köszönhetően rengeteg új gyártó, és kereskedelmi cég képviselőjével ismerkedtünk meg. Így bátran kijelenthetjük hogy az idei Heimtextil is gyümölcsöző volt a Mirox számára. Termékskálánk 2010-ben is bővülni fog különleges textilekkel. Szintén jó hír, hogy a leendő termékek jelentős részére kizárólagos forgalmazási lehetőséget kaptunk Magyarország egész, és néhány külföldi ország területére is.

Örömmel várjuk a már meglévő, és leendő vevőink érdeklődését az IMAGO kollekció és az egyéb újdonságok iránt is.

Megérkeztek az FR-One újdonságok!

2009. december 2.

De mi is az az FR? Az FR az angol fire retardant szó rövidítése, melynek jelentése “lángmentes”. Az FR-One megnevezés pedig nem más, mint annak a különleges lángmentes textil-kollekciónak a neve, melynek újdonságait most bemutatjuk Önöknek.

Ízelítő az FR-One termékeiből
Ízelítő az FR-One termékeiből
Ízelítő az FR-One termékeiből


Az anyagok gyártási technológiáját és kikészítését tekintve kielégítenek minden olyan minőségi követelményt, melyek egy nagy volumenű beruházáshoz szükségesek, mint például oktatási intézmények, vendéglátó egységek, közületek, vagy hotelek. Az sem meglepő, hogy a kollekció bemutatása óta egyre több megrendelés érkezik magánházak és lakások köréből is, hiszen ezek az anyagok modern és letisztult megjelenésükből adódóan kiválóan illeszkednek a hangulatos, családi enteriőrökbe is. Az FR-One kollekció nem csak függönyözésre alkalmas darabokat tartalmaz, hanem kiváló minőségű és széles színskálával rendelkező kárpitanyagokat is. Ezeknek a termékeknek a kopásállósága (Martindale = kopásállósági teszt) olyan magas, hogy bátran alkalmazható a gyakori igénybevételnek kitett ülő-, ill. fekvőalkalmatosságok kárpitozásánál is.

Ízelítő az FR-One termékeiből


A lángmentesség nem egy utólagos kiképzés eredménye, hanem az alapszövet szálainak a tulajdonsága, melyet folyamatosan tesztelnek és értékelnek. Így bátran ajánljuk ezt a kollekciót minden viszonteladónak, lakberendezőnek, vagy belsőépítésznek, hiszen ezek a textilek a világ összes minőségi követelményének megfelelnek.
A már meglévő anyagokat most négy új mintasállal, mintakönyvekkel és egy apró, praktikus, de látványos, műbőröket bemutató mini-könyvvel bővítettük.

Ízelítő az Apelt termékeiből

2009. február 10.

Felkerült galériánkba egy kis ízelítő az Apelt termékeiből.

Ízelítő az Apelt termékeiből
Ízelítő az Apelt termékeiből
Ízelítő az Apelt termékeiből



A képek alatt a texilek elnevezései találhatóak, a könnyebb azonosítás végett.

Apelt

Textilkínálat ízelítő

2008. október 3.
Textilkínálat ízelítő
Textilkínálat ízelítő
Textilkínálat ízelítő



Újabb ízelítő került fel galériánkba, a Mirox Textil és a Mirox Special kollekciónkból.

Kibővítettük termékpalettánkat az új FR-One lángmentes textilekkel

2008. szeptember 18.

Cégünk folyamatosan próbálja kielégíteni a piac változó stílus igényeit. Ezúttal a lángmentes textil palettánk bővült a Belga FR-One termékekkel, amik lángmentes, fényáteresztő és dekor anyagokat foglalnak magukban.

Termékízelítő: Bemutatjuk az FR-One kollekciót
Termékízelítő: Bemutatjuk az FR-One kollekciót
Termékízelítő: Bemutatjuk az FR-One kollekciót



Az FR egy angol kifejezés rövidítése, amely fire retardantat jelent, amit magyarra fordítva lángmentesként aposztrofálhatunk. Ez egy nemzetközileg elismert jelölés mód a lángmentes textilek megnevezésére. Honlapunk Galériáját már feltöltöttük a termékekről készült képekkel, mely képeken az anyagok fantázianevei is megtalalhatók, megkönnyítve ezzel a beazonosításukat.

FR-one logoFR-one logo

Bemutatjuk a Mirox Special kollekciót

2008. július 15.


Bemutatjuk a Mirox Special kollekciót
Bemutatjuk a Mirox Special kollekciót
Bemutatjuk a Mirox Special kollekciót



Galériánkban bemutatjuk a Mirox Special kollekciót! Reméljük elnyeri tetszésüket és ezzel megkönnyítjük munkájukat! Hamarosan újabb kollekciókról várhatóak képek.