Bejegyzés(ek) ‘apelt’ cimkével

Kezdetét vette cégünk harmadik függönyözési versenye

2008. november 28.

Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Mirox a házi függönyözési versenyt, melyre partnereink által készített dekorációs munkákról készült fotókat várunk. Ez alkalommal is értékes főnyereménnyel és a résztvevők között ismét kisorsolunk egy meglepetés ajándékot.
A győztes nyereménye 10 db mintasál a népszerű Apelt kollekcióból, melyek fényáteresztő, valamint dekor függönyöket is tartalmaznak és a következők:

Biella, Aura, Athos, 1231, Minot, Nouvelle, Arienta, Roya, Sigma, Piro

A verseny megindításával egy időben megkezdődött a szavazás is a már beérkezett fotókra.

A 2008-as Ambienta kiállítás

2008. november 20.
Ambienta 2008Illusztráció

A 2008-as Ambienta kiállítás az idén ősszel is megrendezésre került a horvát fővárosban Zagrabban. A Mirox most először volt jelen ezen a rendezvényen, amit a közönség sok szeretettel fogadott. Főbb témái az emberek mindennapjait körülvevő anyagok, tárgyak, kiegészítők és dekorációk voltak. A látogatók nagy érdeklődéssel fogadták a Mirox által bemutatott fényáteresztő és dekorációs textileket, kiegészítőket, illetve a motoros karnist és rolót.
 
 
A kollekcióink közül az Apelt anyagai, valamint a Mirox Special osztatlan sikert aratott. Ily módon képet kaphattunk a horvát piacon uralkodó stílusokról, divatirányzatokról, kedvelt színvilágról.
Megelégedésünkre szolgál, hogy termékeink minősége, és ára is kedvező fogadtatásra lelt a horvát piacon. Az ott szerzett tapasztalataink ösztönzőleg hatottak munkánkra. A továbbiakban is érdeklődéssel fordulunk a szakmai fejlődésünket szolgáló programok, kiállítások felé.

A kiállításról készült képek megtekinthetőek galériánkban.

Ismét eljött a Kiss-Kiállítások ideje

2008. augusztus 18.

Szeretnénk felhívni szives figyelmüket, hogy véget ért a nyári szünet és ismét eljött a Kiss-Kiállítások ideje.

A legközelebbi rendezvényünk ideje szeptember 12., majd következik a szeptember 26.-ai. Mint azt már megszokhattuk, a nagy érdeklődésre való tekintettel a jelentkezés már csak igen korlátozott számban történhet. Szeptemberi első kiállításunkra még további tíz partnerünk jelentkezésére számítunk, a 26.-ai rendezvényünkre már sajnos minden hely betelt.

Program:
9–11 óráig: újdonságok bemutatása, fejlesztések, elképzelések
11–12 óráig: cégünk működésének megismerése
12–13 óráig: ebéd
13–16 óráig: igény szerinti megbeszélések a karnisműhely, a varroda, és az értékesítés dolgozóival
14 órától: AKCIÓS VÁSÁR – akciós termékek 15%, minden más (vágatok kivételével) 5% kedvezménnyel
19 órától: borkóstoló a Thummerer Pincészetben, ahol jó borokat kemencében sült ételekkel alapozzuk meg.

Kedvcsinálóként egy vélemény:
“A korábbi évek MIROX kiállításainak varázsa a családias, baráti légkör volt melyet az idei ‘KIS-KIÁLLÍTÁSOK’ újból megteremtettek. Emellett természetesen az árukínálat is tovább fejlődött. Kellemes meglepetés számunkra az előzetesen részünkről némi fenntartással fogadott APELT kollekció, melyet vevőink hamar megkedveltek. Köszönjük a meghívást, sikeres üzleti évet!”
Lampert Árpád
La Tenda Függöny Galéria
Győr

Ezúton kérjük minden partnerünket, hogy amennyiben a részvételre igényt tart, azt idejében jelezze az ügyintézőjénél.

Letölthető az Apelt és Delius katalógusfejezet is

2008. augusztus 4.

Az Apelt és a Delius home kollekcióba tartozó termékek is helyet kaptak a honlapról letölthető katalógusban. Reméljük elnyeri tetszésüket és ezzel megkönnyítjük munkájukat!

Kiss-Kiállítás 2008.05.30.

2008. június 4.

Az előzőleg megrendezett KissKiállításokhoz hasonlóan, ezen legutóbbi rendezvényünk is nagy sikerrel zárult. Sok érdeklődő partnerünk jelent meg.

Amikről bővebben szó esett: Apelt, Blome, Celesta, Déchelette Malleval, Delius, Mirox Excelent, Mirox Object, Mirox Special, Mirox Textil, Wind.

A karnisokkal kapcsolatban szinte minden terület meg lett említve, de a motoros karnisok, illetve az új profil karnisrendszer külön figyelmet kapott.

Természetesen csakúgy, mint előző kiállításainkon, a legutóbbin is rendeztünk egy akciós vásárt, mely szokás szerint nagy sikerrel folyt le.

A kiállításon készült képek megtekinthetőek a galériánkban.