Kiss-kiállítások 2010-ben is!

2010. február 24.
2010 – Az IMAGO éve

Az elmúlt években hagyományteremtő jelleggel beindítottuk házi kiállításainkat, belföldi és külföldi partnereink számára, melyeknek fő célja az volt, hogy közvetlen információkkal, illetve neves szakemberek előadásával segíthessük egymás és ügyfeleink munkáját. Aki már részt vett ilyenen, tudhatja, hogy ezen rendezvények velejárója a családias hangulat és a kellemes légkör is, melyet a végén egy vacsora tesz felejthetetlenné. Ezért is nagy örömünkre szolgál, hogy értesíthetjük Önöket, hogy cégünk tovább szeretné vinni ezen hagyományt, tehát idén is számos alkalommal várjuk kedves vendégeinket. Ez évben nagyobb figyelmet szeretnénk szentelni motoros karnisrendszereinknek, ezért meghívtuk a neves Somfy cég magyarországi munkatársait, akiktől érdekes előadásra számíthatunk ebben a témában. Természetesen ezen alkalmak során az újdonságokat is folyamatosan be fogjuk mutatni Önöknek, melyek Kiss Szabolcs segítségével lesznek prezentálva. Egyéb vendég előadókról most még nem szeretnénk szót ejteni, legyen ez meglepetés vendégeinknek, de azt bizton állíthatjuk, hogy ismét a szakma neves képviselői látogatnak el hozzánk.

2010 – Az IMAGO éve
2010 – Az IMAGO éve


Regisztráció és jelentkezés továbbra is az ügyintézőknél, illetve az üzletkötőknél történik a már megszokott módon.

Kérjük a kiállítással kapcsolatos kérdések esetén forduljanak bizalommal ügyintézőinkhez.

A kiállítás időpontjai:
- Március 19.
- Május 7.
- Szeptember 3.
- Szeptember 24.

2010 – Az IMAGO éve


2010 – Az IMAGO éve

2010. február 2.
2010 – Az IMAGO éve

Szeretnénk értesíteni kedves Imago-partnereinket, hogy a 2010-es évben útjára indítjuk az Imago klubot, tartalmas klubélettel és vevőtalálkozóval egybekötve.
A klub megalakulásának apropója a már Önök előtt is jól ismert Imago kollekció, melyet a Mirox Beate Scherbaum német textiltervezővel együtt álmodott meg 2009-ben. Ezt az igazán különleges és egyedi lakástextil-kollekciót már tavaly bemutattuk mind a magyar, mind a külföldi partnereinknek. Ez évtől szeretnénk, ha a jelenlegi Imago-forgalmazók rendszeresen találkozhatnának, megoszthatnák egymással véleményeiket, tapasztalataikat. Ehhez nyújtunk mi lehetőséget, helyszínt (A Mirox bemutatótermét), szakértő előadókat és kellemes atmoszférát.
A első Imago klub-találkozót 2010 március 05-én rendezzük meg, ahová szeretettel várjuk a már meglévő Imago partnereket határon innen, határon túl…

A programokról részletesen:
10:00 – 12:00 Beate Scherbaum előadása
- Az Imago kollekció fejlesztése, bővítése
- Újdonságok bemutatása
- 2010 divatszínei, formái, motívumai a lakásbelsőkben
- Kötetlen beszélgetés
12:00 – 13:00 Ebédszünet
13:00 – 13:30 Escolys (belga textilgyártó) újdonságok bemutatása a cég kereskedelmi igazgatójának előadásával
13:30 – 14:00 Prade karnisok bemutatása a cég igazgatójának előadásával
14:00 – 15:00 Betekintés újdonságainkba Kiss Szabolcs eladásával
18:00 - Borkóstolóval egybekötött vacsora, mulatozás…
2010 – Az IMAGO éve
2010 – Az IMAGO éve


A vevőtalálkozóra várjuk vendégeink regisztrációját a mirox.hu/kiallitasok-rendezvenyek#imago-klub oldalon 2010 február 10-i határidővel.

IMAGO klub

2010-ben útjára indítjuk az IMAGO klubot! IMAGO, mert csak és kizárólag ez a kollekció áll a középpontban. Klub, mert azok a forgalmazók a tagjai, akik kizárólagosságot és területi védettséget élvezhetnek erre a termékcsoportra.

Milyen előnyt jelent IMAGO klubtagnak lenni?

2010 – Az IMAGO éve

- A Mirox, mint klubalapító legfontosabb célja, hogy az IMAGO partnerek a szerződésben meghatározott értékesítési területen a leghatékonyabban tudják forgalmazni ezt a magas minőségű textilkollekciót.
- Folyamatos kapcsolattartás a Mirox-szal, mint kizárólagos forgalmazóval, Beate Scherbaummal, mint a kollekció megálmodójával és tervezőjével, illetve egymással is tapasztalatot cserélhetnek a kollekció kapcsán felmerülő bármilyen kérdésben.
- Az újdonságokról első kézből értesülnek.
- Naprakész információáramlást biztosítunk partnereinknek minőségi kérdésekben: az anyagok külső és belső tulajdonságáról, technikai adataikról, árváltozásokról.

A már fejlesztés alatt álló magyar nyelvű IMAGO honlapra várjuk a referencia-fotókat az elkészült függönycsodákról, párnákról, textilképekről és egyéb dekorációkról. Az előbb említett honlapon az összes IMAGO partner elérhetősége megtalálható lesz, elősegítve a tájékozódást a területi védettséggel kapcsolatban.

Összességében elmondhatjuk, hogy közös célnak tekintjük a lehető leghatékonyabb értékesítést Magyarországon és a külföldi partnercégeknél is, továbbá hogy a jövőben az IMAGO-t, mint luxuskollekciót világszerte ismertté tegyük!

Heimtextil mozaik 2010

2010 – Az IMAGO éve


2010 – Az IMAGO éve
2010 – Az IMAGO éve
2010 – Az IMAGO éve
2010 – Az IMAGO éve


Világkiállításon a Mirox

2010. január 21.

A Mirox 2010-ben is részt vett a frankfurti Heimtextil világkiállításon.

Nagy örömünkre a világ minden kontinenséről érkeztek érdeklődők cégünk standjára. Az idei év érdekessége, hogy csak és kizárólag az új, felső kategóriás textileket magába foglaló IMAGO kollekciónkat mutattuk be a nagyérdemű előtt. A stand stílusát nem taglalnám hosszan, hiszen az ott készített fotók magukért beszélnek. Előljáróban annyit árulnék el, hogy a stand mérete (közel 100 m2 ), valamint a megjelenített stílus és színvilág az összes látogató elismerését kivívta! Ennek köszönhetően nagyon sok érdeklődővel találkoztunk a négy nap alatt. A látványos és extravagáns standunknak köszönhetően rengeteg új gyártó, és kereskedelmi cég képviselőjével ismerkedtünk meg. Így bátran kijelenthetjük hogy az idei Heimtextil is gyümölcsöző volt a Mirox számára. Termékskálánk 2010-ben is bővülni fog különleges textilekkel. Szintén jó hír, hogy a leendő termékek jelentős részére kizárólagos forgalmazási lehetőséget kaptunk Magyarország egész, és néhány külföldi ország területére is.

Örömmel várjuk a már meglévő, és leendő vevőink érdeklődését az IMAGO kollekció és az egyéb újdonságok iránt is.

Heimtextil 2010

2010. január 5.

Heimtextil 2010

Heimtextil 2010Heimtextil 2010

Megérkeztek az FR-One újdonságok!

2009. december 2.

De mi is az az FR? Az FR az angol fire retardant szó rövidítése, melynek jelentése “lángmentes”. Az FR-One megnevezés pedig nem más, mint annak a különleges lángmentes textil-kollekciónak a neve, melynek újdonságait most bemutatjuk Önöknek.

Ízelítő az FR-One termékeiből
Ízelítő az FR-One termékeiből
Ízelítő az FR-One termékeiből


Az anyagok gyártási technológiáját és kikészítését tekintve kielégítenek minden olyan minőségi követelményt, melyek egy nagy volumenű beruházáshoz szükségesek, mint például oktatási intézmények, vendéglátó egységek, közületek, vagy hotelek. Az sem meglepő, hogy a kollekció bemutatása óta egyre több megrendelés érkezik magánházak és lakások köréből is, hiszen ezek az anyagok modern és letisztult megjelenésükből adódóan kiválóan illeszkednek a hangulatos, családi enteriőrökbe is. Az FR-One kollekció nem csak függönyözésre alkalmas darabokat tartalmaz, hanem kiváló minőségű és széles színskálával rendelkező kárpitanyagokat is. Ezeknek a termékeknek a kopásállósága (Martindale = kopásállósági teszt) olyan magas, hogy bátran alkalmazható a gyakori igénybevételnek kitett ülő-, ill. fekvőalkalmatosságok kárpitozásánál is.

Ízelítő az FR-One termékeiből


A lángmentesség nem egy utólagos kiképzés eredménye, hanem az alapszövet szálainak a tulajdonsága, melyet folyamatosan tesztelnek és értékelnek. Így bátran ajánljuk ezt a kollekciót minden viszonteladónak, lakberendezőnek, vagy belsőépítésznek, hiszen ezek a textilek a világ összes minőségi követelményének megfelelnek.
A már meglévő anyagokat most négy új mintasállal, mintakönyvekkel és egy apró, praktikus, de látványos, műbőröket bemutató mini-könyvvel bővítettük.

Keressük 2009. év legszebb függönykölteményeit!

2009. október 27.

Ez évben már három alkalommal rendeztünk függönyözési versenyt partnereink dekorációs munkáiból. Sok igényes munkát felmutató fotót neveztek a versenybe, melyekre számos szavazat érkezett oldalunk látogatóitól.

Az első függönyözési verseny nyertes képe - Casablanca 2000 Szeged Bt.Az első függönyözési
verseny nyertes képe
A második függönyözési verseny nyertes képe - Casablanca 2000 Szeged Bt.A második függönyözési
verseny nyertes képe
A harmadik függönyözési verseny nyertes képe - Paplanház Kft.A harmadik függönyözési
verseny nyertes képe



De most mind közül keressük a legötletesebb, legkreatívabb és legszebb design-nal rendelkező 12 db “függönyözési gyöngyszemet”, magyarországi partnereinktől.
A versenyre nevezett fotókat a már megszokott módon lehet feltölteni weboldalunkra, a honlapunk jobb oldalán található “Függönyözés verseny” menüpont alatt.

A feltöltés előre meghatározott időszakban történik!
Képek nevezési ideje: 2009. 10. 27-től – 2009. 11. 15-ig
Szavazási idő: 2009. 10. 27-től – 2009. 11. 30-ig tart.

A benevezhető munkák száma cégenként korlátlan mennyiségű lehet.

Részvételi feltételek:
- Fotó minősége: 300 dpi, min. 10 cm széles, JPEG vagy TIF formátumú.
- A képen csak a Mirox 2000 Kft. által forgalmazott termék, termékek szerepelhetnek.
- Lehetőség szerint kérjük a képen található termék megnevezésével ellátni a fotót.

Az a fénykép, ami nem felel meg a megadott kritériumoknak, a versenyből kizárásra kerül!
A verseny ideje alatt beküldött munkák, név nélkül szerepelnek honlapunkon.

Imago borImago bor

Az első 12 helyezettet ajándékkal jutalmazzuk:
1 – 3 helyezett: 6 üveg Imago bor
4 – 12 helyezett: 1 üveg Imago bor

A verseny eredményét kizárólag, 2009. decemberi Hírlevelünkben olvashatják.



Partnerünk a benevezett fotók beküldésével, engedélyt ad a Mirox 2000 Kft.-nek, hogy azokat ellenszolgáltatás nélkül felhasználja saját marketing, illetve reklám céljaira!

Árváltozás: Alkatrészek

2009. június 16.

Az “Alkatrész” termékeink árai 2009. június 15-től megváltoztak. Az új árakat partnereink már megkaphatták nyomtatott katalóguslap formájában. Akikhez esetleg még nem értek volna el kollégáink, letölthetik honlapunkról az érintett oldalakat:
“Mirox katalógus – Magyar”

Kiss-Kiállítás május 22.

2009. május 18.
Programok:
8:00-9:15 Érkezés, regisztráció
9:30 Bond karnisok. Előadó: Giampaolo Carmeli *
10:30 Imago exkluzív kollekció bemutatása. Előadó: Beata Scherbaum *
12:00-13:00 Ebédszünet
13:00 Apelt textilek. Előadó: Christian Fischer **

* német nyelven, magyar tolmácsolással
** angol nyelven, magyar tolmácsolással

Kifutó anyagok belföld 2009.04.17.

2009. május 5.

Az alábbi termékek és azon található anyagok forgalmazása megszűnt, a készlet erejéig kapható csak, egyeztetni szükséges.

Mirox S51 D Antares – Sálat visszaszedni, jóváírni a vevő kérésének megfelelően
Mirox 111 C Quattro
Mirox 46 C Carat
Mirox 36 D, Mirox E18 Salome
Mirox 37 D, Mirox E19 Chevy-Chic
Mirox 38 C, Mirox E20 Medici
Mirox 39 C, Mirox E21 Opera

Az Apelt kifuttatja az alábbi termékeit, a kint lévő mintasálakat kérjük az üzletből beszedni:
Alcante, Andros, Arnis, Bafa, Bergamo, Burma, Calera, Canas, Capitol, Capri, Cienza, Classic, Colibri, Davo, Deya, Dhaka, Diano, Duni, Elvita, Escala, Espino, Kaolo, Karpo, Kilix, Lacon, Lagos, Lamon, Lathi, Lille, Liva, Macao, Madras, Maldive, Manzoni, Maribo, Maro, Mazzini, Milano, Mondo, Muro, Mythos, Nantes, Nevi, Novo, Odessa, Opal, Orcus, Ordu, Peri, Pila, Rhodos, Rivoli, Saga, Salerno, Sana, Santos, Savona, Sete, Siena, Takar, Tartus, Tarun, Torso, Toscana, Varese, Vito, Xantos

Kifutó anyagok a Mirox E 17 mintasálról

2009. május 5.

Kérjük az anyagokat a sálon megjelölni!

SOLITAIRE Dekor 140cm 127
SOLITAIRE Dekor 140cm 138
SOLITAIRE Dekor 140cm 139
SOLITAIRE Dekor 140cm 142
SOLITAIRE Dekor 140cm 166
SOLITAIRE Dekor 140cm 185
SOLITAIRE Dekor 140cm 192
SOLITAIRE Dekor 140cm 30
SOLITAIRE Dekor 140cm 32
SOLITAIRE Dekor 140cm 35
SOLITAIRE Dekor 140cm 37
SOLITAIRE Dekor 140cm 38
SOLITAIRE Dekor 140cm 42
SOLITAIRE Dekor 140cm 44
SOLITAIRE Dekor 140cm 45
SOLITAIRE Dekor 140cm 46
SOLITAIRE Dekor 140cm 48
SOLITAIRE Dekor 140cm 60
SOLITAIRE Dekor 140cm 61
SOLITAIRE Dekor 140cm 65
SOLITAIRE Dekor 140cm 72
SOLITAIRE Dekor 140cm 90